headerphoto Nézzem meg a videót Próbálja ki díjmentesen
Alapvető formázások

Hogyan használhat alapvető formázásokat a tartalom szerkesztése során?

 

Az Amegrant Honlap Varázsló negyedik lépésében (Szerkesztés) kiválasztjuk a szerkeszteni kívánt oldalt a bal oldali Site térkép listából. A szerkesztendő felületbe kattintunk, ahol a tartalmat szeretnénk formázni. Erre a fő szövegszerkesztő ad lehetőséget.

alt

 

Ez a szövegszerkesztő is, sok más szerkesztőhöz hasonlóan az alapvető formázások végrehajtására képes. Lássuk, milyen gombok konkrétan milyen funkciót takarnak.

alt Kivágás - Egy kijelölt szövegrészt tudunk a megnyomásával a vágólapra helyezni, miközben a kijelölt szövegrészlet eltűnik a tartalomból. Ezután lehetőség van egy másik helyre beilleszteni, amíg másik elem (kép, szövegrészlet, stb) nem kerül a vágólapra.

alt Másolás - Egy kijelölt szövegrészlet mindenféle változás nélkül felkerül a vágólapra. Innen egy másik helyre is beilleszthetjük, az eredeti szövegrészlet megmarad.

alt Beillesztés - A vágólap tartalmát a kijelölt helyre illeszti be.

alt Beillesztés formázás nélkül - Akkor célszerű használni, ha egy más programból származó szöveges tartalmat szeretnénk a weboldalunkon elhelyezni, de nem szeretnénk, ha az eddigi formázás megmaradna.

alt Beillesztés Word-ből - Word szövegszerkesztőből kimásolt szöveget illeszthetünk be vele a formázásával együtt. Ezzel a funkcióval fogja tudni értelmezni a Word-ös formázásokat a szerkesztőnk.

alt Helyesírás ellenőrzés - A kijelölt tartalmi elemen a szerkesztő helyesírásellenőrzést hajt végre.

alt Visszavonás - A legutóbb elvégzett módosítás visszavonása.

alt Ismétlés - A legutóbb visszavolt módosítás ismételt végrehajtása.

alt Keresés - Az aktuális oldalon egy bizonyos szövegrészlet keresése.

alt Csere - Az aktuális oldalon megkeres egy megadott szövegrészletet és egy tetszőlegesre cseréli (szintén meg kell adnunk).

alt Mindent kijelöl - A tartalmi elemen belül mindent kijelöl, legyen az szöveg, táblázat, kép, vagy bármi más.

alt Formázás eltávolítása - A kijelölt szövegrészletről mindenféle formázást eltávolít.

alt Félkövér - A kijelölt szövegrészlet félkövér (vastag) lesz.

alt Dőlt - A kijelölt szövegrész dőlt lesz a gomb megnyomása után.

alt Aláhúzott - A kijelölt szövegrészlet alá lesz húzva.

alt Áthúzott - A kijelölt szövegrészlet áthúzottan jelenik meg.

alt Alsó index - A kijelölt szövegrészlet a többihez képest kisebb méretben, lentebb jelenik meg.

alt Felső index - A kijelölt szövegrészlet a többihez képest kisebb méretben, feljebb jelenik meg.

alt Számozás beillesztése/törlése - Egy listához számozást lehet hozzáadni, valamint eltávolítani (második megnyomásra).

alt Felsorolás beillesztése/törlése - Egy lista megjelölése felsorolásként, valamint a felsorolás eltávolítása (második megnyomásra).

alt Behúzás csökkentése - A már meglévő behúzás mértékének csökkentése.

alt Behúzás növelése - Szöveg behúzásának növelése.

alt Balra - Tartalom bal oldalra igazítása.

alt Középre - Tartalom középre igazítása.

alt Jobbra - Tartalom jobb oldalra történő igazítása.

alt Sorkizárt -  Szöveges tartalomnál a sor eleje és vége ugyanabban a karakterpozícióban van, a fölösleges helyeket a szavak közti szóközök növelésével pótolja.

alt Custom links - A jelenlegi oldalaink listája található meg itt, kijelölt szöveg esetén a kiválasztott oldalra fog képződni hivatkozás.

alt Hivatkozás beillesztése/módosítása - Kijelölt szövegre lehet a gomb megnyomásával hivatkozásokat létrehozni.

alt Hivatkozás törlése - A meglévő hivatkozás (ami fölött áll a kurzor) törlése.

alt Horgony beillesztése/szerkesztése - Az oldalon horgony létrehotása a hivatkozások könnyebb kezelhetősége végett.

alt Kép beillesztése/módosítása - Kép beillesztése a tartalomba.

alt Crop image - A kijelölt kép szerkesztése.

alt Táblázat beillesztése/módosítása - Tárblázat beillesztése a tartalomba.

alt Elválasztóvonal beillesztése - Vízszintes vonal beillesztése a tartalomba.

alt Speciális karakter beillesztése - Olyan karakter válik beilleszthetővé egy kattintásra, ami a billentyűzet segítségével nem oldható meg.

alt Oldaltörés beillesztése - A tartalomba oldaltörést illeszt be.

altFormátum - Előre definiált formátumok használata a kijelölt szövegrészleten.

alt Betűtipus - Előre definiált betűtipusok használata a kijelölt szövegrészleten.

alt Méret - Előre meghatározott méret értelmezése a kijelölt szövegrészleten.

alt Betűszín - A szöveg színének meghatározása.

alt Háttérszín - A szöveg háttérszínének beállítása.

 

További kérdése van? Kérdezzen, munkatársaink készséggel válaszolnak!